Búcsú Zoltán – Hatha jóga
Hétfőnként 19:00 – 20:30
„Várlak az órámon, ha szereted a nyugodt, kiegyensúlyozott hatha jóga órát, melyben megtalálhatóak a hosszabb kitartások, valamint a dinamikusabb átkötések is. Az óráimon megtapasztalhatod, hogy milyen érzés kizárni a külvilágot, lecsendesíteni az elmédet, csak a jelen pillanattal és saját magaddal foglalkozni. Óráimat azoknak ajánlom, akik a nyújtó jellegű ászanák mellett nem riadnak vissza az erőnlétük fejlesztését megcélzó gyakorlatoktól sem. Az óra végén pedig vár a kellemes, mantrás relaxáció, ez teszi teljessé a gyakorlást.”
Szabadszállási Edit – Női jóga
Szerdánként 17:15 – 18:30 Női jóga
„2016 áprilisától kezdtem Hatha jógát oktatni. Majd a mélyebb megismerés céljából, belső és külső indíttatásra továbbképeztem magam. Közeljövő terveim között szerepel a Meditációs Technikák elsajátítása.”
Szekeresné Rába Kata – Hatha jóga
Csütörtökönként 18:00 – 19:30
„A jóga számomra önismereti út, a lélek ápolásának módja, a lelassulás eszköze, miközben fejlődik, erősödik a test is. Óráimon az ászanák mellett figyelmet szentelek a ráhangolódásra, befelé figyelésre, légzőgyakorlatokra is, így segítve a hatékony gyakorlást. Az órákat levezetéssel és relaxációval zárjuk. Az ülő életmód miatt fontosnak tartom a pózok biztonságos, gerincet védő kivitelezését.”